A közlekedésépítési szakterület mérnöki és tudományos folyóirata. ISSN: 2064-0919
14. szám
8. évfolyam
2020 december
14
Bejegyzés

Interjú: Beszélgetés Dr. Tánczos Lászlóné Katalin Professzor Asszonnyal

Professzor emerita, okl. közlekedésmérnök, okl. mat. szakmérnök. Dr. Tánczos Lászlóné Katalin Professzor Asszony, az MTA doktora. A több évtizedes eredményes oktatói-kutatói tevékenységéért a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Korábban a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésgazdasági Tanszékének tanszékvezetője volt majdnem 15 évig. „A munkájával elősegítette a tudományág hazai képviselőinek bekapcsolódását a nemzetközi kutatási hálózatokba, lehetővé tette a legújabb módszerek hazai adaptációját és a magyar eredmények széles körű megismertetését.” Egy rövid interjú keretében szeretnénk, ha jobban megismernék. A közlekedéstudomány terén szinte kevés mérnök, kolléga van, aki nem ismeri a nevét. Az interjú során szerényen nyilatkozott; mottója: ennek így kell lennie, és inkább mások méltassák munkáját. A kutatómunkáról, oktatásról és röviden a magánéletéről kérdeztem, amelyet egy ilyen férfias szakmában nem könnyű egy hölgynek egyeztetni.

TanczosKA publikációs listája több mint 160 elemből áll, amiből több mint 70 publikáció idegen nyelvű. A gyermekek mellett hogy jutott ideje mindenre?

Az első fiam születésekor írtam a diplomámat 1967-ben, a második diplomám megszerzésekor pedig a második kisfiam jött világra. Mondhatjuk, hogy összekötöttem a kellemest a hasznossal. Amíg aludtak, addig dolgoztam. Talán jobban ráértem, mint máskor. Meg kell tanulni az időnket jól beosztani, erre az egyetemi évek rákényszerítik az embert. A gimnáziumban versenyszerűen sportoltam, ebből az egyetemen egy csöppet vissza kellett venni, de a mentális és fizikális karbantartás a mai napig elengedhetetlen számomra.

A gyengébbik nem képviselőjeként ebben a férfias szakmában kimagaslóan teljesített, és a mai napig teljesít. Mi a titok nyitja?

Megfelelő háttér nélkül lehetetlen. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a férjem és a mögöttünk álló két család rendkívül sokat segített. Segítség nélkül régen sem lehetett és ma sem lehet véghezvinni céljainkat anélkül, hogy valamelyik fél bele ne sántulna. A segítőimnek és a körülményeknek köszönhetem, hogy ilyen sokat profitáltam belőle. Nagy boldogság volt fiatal oktatóként az első publikációt az operációkutatási módszerek közlekedési alkalmazásáról megírni, és az akkor olyan kristálytiszta szakmai feladat volt.

A pályája során egyre nehezebb feladatokkal kellett szembe néznie. El tudták volna tántorítani, ha valaki ezt akkor mondja Önnek? A jelenlegi PhD hallgatók milyen helyzetben vannak?

A múltba visszatekintve, meg kell állapítanom, hogy most többnyire más jellegű feladatokat kell megoldanom; ezek nagy része kutatók teljesítményének értékelése, különböző projektek, fejlesztések és nemzetközi pályázatok komplex összemérése, kvantitatív és kvalitatív, azaz vegyes kritériumrendszerrel történő minősítése, amely sokkal-sokkal nehezebb és felelősségteljesebb. Akkoriban nem hívták fel a figyelmemet, hogy ez is benne lesz a pakliban. Bár nem hiszem, hogy csupán ennek előrelátása más irányba terelt volna. Akkoriban nem kellett sorsokról, előmenetelekről dönteni. Az elmúlt évek során 14 doktorandusszal vittem végig a kutatásaikat. Dönteni kellett, s kell ma is arról, hogy egy doktori cikk mikor publikálható, figyelembe véve a hallgatóval kapcsolatos összes körülményt. Manapság sokan állás, lakás-szerzés és kisgyermek mellett írják a doktorit. Ez nem könnyű feladat, így témavezetésük számomra nagy felelősséggel jár. Azt látom, hogy a mai fiataloknak nehezebb boldogulni és az egyensúlyt megtalálni a szakma, a magánélet és a kutatás között. Sok doktori nem nappal íródik, nagyon sok éjszakát kell beáldozni. Nem kérhetem, hogy a hallgató kockáztassa az állását a kutatásért. Sok doktoranduszt emiatt veszítünk el. A PhD-re felvettek között sok a tehetséges fiatal; van, akiben rengeteg az invenció, de hiányzik a rendszerező képesség, másokat a szorgalmas apró munka jellemez, amely nélkül ugyan nincs tisztességes doktori eredmény, de nem tud a kutatásra elég időt fordítani. Ebben kell jó eligazítást adni. A rendszerváltás után egyik európai kutatási projekt után jött a másik. Sajnos most ezt a területet több nehézség jellemzi. Most is van aktív PhD hallgatóm. Az utódnevelésnek nem tesz jót, hogy folyamatosan változnak a feltételek. Hol a publikáció, hol az óratartás, hol az állásszerzés vagy az uniós pályázat elkészítése kerül előtérbe. És akkor jön a kérdés, hogy melyik ujjunkat harapjuk meg.

Rengeteg országban járt. A szerzett tapasztalatokat hogyan hasznosította?

Sok helyen jártam, gyűjtöttem tapasztalatokat. Láttam jó és rossz példákat is. A jó példákat megpróbáltam a saját munkámba beépíteni, olykor nem is feltétlenül tudatosan. A Karunkon a két tanszék összevonása szerencsés lépés volt, mert a külföldi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a nagyobb intézmények hatékonyabbak. Több mint 47 éve vagyok az egyetemen oktatói állományban, most professzor emeritaként dolgozom. Annak idején bőségesen megéltem a tanszék-csoportokkal, a karokon átívelő intézményekkel kapcsolatos tapasztalatokat. Ráadásul ez nem a régi rendszerben volt csak így, láttam más országokban, hogy a nemzetközi hálózatba tömörült egységek milyen jól működnek együtt, és számtalanszor javasoltam, hogy fogjunk velük össze. Holland, német egyetemek összefogva ajánlanak közös képzést például a PhD hallgatóknak, és bátran ki merem jelenteni, hogy a mi egyetemünk is be tudna egy ilyen rendszerbe kapcsolódni, mert van olyan tudásunk, amely unikális. Ehhez nagyobb rálátás kell. Rengeteget utazhattam szakmai rendezvényekre, és nem panaszképpen mondom, de volt olyan utam, hogy utána másnap reggel nyolc órakor itthon már előadást kellett tartanom. Ez nem volt ritkaság, és nem volt kéjutazás. A tanszéki fiataloknak ez az időszak jó tanulási lehetőséget biztosított, workshop-okon adhattak elő, megtanulták, hogy hogyan kell erre a fordulatszámra felpörögni. Egyik projekt hozta a másikat, és a minőséget mindig hozni kellett. Minden új partnertől tanulni lehetett. Extra megbízatásokat is így kapok a mai napig, amely nagy kihívást jelent számomra. Rengeteg szakmai anyagom van ezáltal, és ezeket, ha megtehetem, akkor a fiatalokkal meg is szoktam osztani.

Voltak külföldi PhD hallgatói is? Az angol nyelv nem lehet akadály. Tanított angol nyelvű képzésben is alapszakon?

Egy Dél-Koreából származó fiatalember 2002-ben keresett meg e-mailen. Idejött, az ottani Közlekedési minisztérium főosztályvezetője volt, két év alatt megcsinálta a PhD dolgozatát, visszament, és kutatómunkája ott meg is valósult. Vele véletlenül egy másik konferencia révén találkoztam újra, amikor is vendégül látott Szöulban, és azon a hétvégén bemutatta a helyi autópálya építéseket. Utána jött egy indiai fiatalasszony. Küzdöttem, hogy PhD tanulmányai megkezdéséhez az MSc papírjait el tudjam ismertetni. Nálam csak részfeladatokat készített el. Egy év múlva Stockholmba került át a család és ajánlásomra egy nagyon neves intézetben áll helyt ma is. Az angol nem jelent akadályt. 1981-től tanítok angol nyelven. Az egyetem jól felismerte annak idején az angol nyelvű térítéses képzésben rejlő lehetőségeket és ki is használta ezt, még arabokat is tanítottam. Ez sokunk számára nagyon jó tréning volt.

Külföldi konferenciákon az Egyetemünk nevét említve, több esetben az Ön nevét említették, hogy ismerem-e? Ez milyen érzés Önnek?

Sokszor mondják ezt a fiatalok. Ez mindig nagyon jó érzéssel tölt el. Külföldön nemcsak az intézményünket, hanem a nemzetünket is képviseljük. Millió dologgal nem értek egyet, amely nálunk folyik, de olyankor, abban a helyzetben próbálom azt kiemelni, amely előrevivő, és utána itthon jelzem a szakembereknek, hogy ez külföldön kicsit másképp csapódik le. Abba most nem mennék bele, hogy ennek mennyire lett foganatja.

Van olyan fiatal, akit kiemelne sok közül?

Megpróbálom mindenkiből, akivel együtt dolgozom, a maximumot kihozni. Szurkolok az utódoknak. Mindegyik volt tanítványomra nagyon büszke vagyok. Dr. Bokor Zoltán kollégám például pár napja lett az MTA Közlekedéstudományi Bizottságának elnöke. December elején habilitál a győri egyetemen. Van olyan volt PhD hallgatóm, aki Amerikában boldogul, a másik az EIB-nél felelős pozícióban áll helyt.

Mely külföldi folyóiratokban lektorál? A külföldi szervezetekben való részvételekkel milyen tapasztalatokat tudna velünk megosztani?

A „Journal of Transport Economics and Policy” szerkesztőbizottsági tagjaként a közlekedésgazdaságtan és közlekedéspolitika legkiválóbb szakembereivel dolgozhatok együtt. A folyóirat mögött komoly üzleti koncepciót ismertem meg.
Tagja vagyok a „Chartered Institute of Logistics and Transport” szervezetnek. 1989-ben, amikor a szervezet egy vezető tisztségviselőjével tárgyaltam Londonban, szakmai képesítésemet látva ajánlották fel a tagságot. Azóta vagyok tagja a szervezetnek, amelyből rengeteg előnyöm származik, ugyanis nagyon sok ebből a forrásból származó hasznos információt tudok megosztani a környezetemmel. A befizetett éves tagdíj (ugyanúgy, mint az „Association for European Transport” szövetségben fizetett tagsági díj) biztosítja az elvárt szolgáltatást és a sok friss információt. Sajnos, a hazai lehetőségekkel összehasonlítva, itt ”más a futócipő és más a pálya” is.

A közlekedésmérnökök és a közlekedés-építőmérnökök területének közös metszetéről mi a véleménye?

A jó kapcsolat mindig meg volt a két mérnöki terület között. Emlékszem, hogy az egyetemi tanulmányaim alatt a jelenleginél még szorosabb volt a két Kar közötti kapcsolat. Kerkápoly Professzor úr előadásait hallgattuk, s az első egyetemi vizsgám Papp Feri bácsinál volt. Mi ugyanúgy tanultunk geológiát, pályaépítést és nyomvonalfeltárást. Manapság ez már nincs így. Olyan sok újdonsággal bővült a mi szakmánk is, hogy sajnos valahol meg kellett húzni a határt. Kádas Professzornál kezdtem az oktatói munkát, aki nemcsak mérnök, hanem közgazdász is volt; és pontosan azt közvetítette az előadásán, amelyet volt szerencsém tanársegédként többször is hallgatni, hogy a közlekedéstervezést komplexen kell kezelni. Számomra ez az indítás nagyon szerencsésnek bizonyult. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt a gondolkodásmódot átadjuk a hallgatóknak. A mobilitás, helyváltoztatás sok esetben nem a műszaki, hanem például a földrajztudományhoz áll közelebb. A közlekedéssel kapcsolatos felsőfokú ismeretek interdiszciplináris jellegűek. Aki nem érti, hogy az utas vagy a fuvaroztató, milyen koncepció alapján akar eljutni a végpontig, az nem fog tudni egy jó rendszert és szolgáltatást tervezni.

A kutatási témája mely területhez sorolható?

Kutatási témáim közé zömmel közlekedésgazdasági alkalmazások tartoznak. Azáltal, hogy mérnök vagyok és van egy második, matematikai diplomám, jó rendszerlátást tanultam, az elmúlt hosszú időszakot pedig jórészt közlekedésgazdasági kutatásokkal töltöttem. Edinburgh-ban nem csak tanítottam, de tanultam is. A közlekedés gazdasági, társadalmi hatásainak ismeretét ezért is tartom fontosnak. Például nem mindegy, hogy vasúton egy plusz vágány építésével, vagy a biztosítóberendezés fejlesztésével növeljük a kapacitást. A kapacitás az igényekhez lehetőleg hozzáigazítható kell, hogy legyen.

Még mindig aktív kutatást végez. Ha van szabadideje, azt mivel tölti szívesen?

Hálás vagyok a sorsnak, hogy annyi szakmai rendezvényre eljutottam külföldön, ezáltal természetesen a maradék időben az ottani környéket megismerhettem. Így szinte az egész világot bejártam. Amikor először voltam szakmai úton külföldön, akkor az ebédidőmet használtam városnézésre, illetve az olcsóbb hétvégi repülőjegyet használtam ki. Manapság már nem vagyok olyan aktív, ritkábban utazom. Nagyon szeretem a zenét, s szerencsére közel van a Művészetek Palotája. Van olyan nap, hogy este innen egyenesen odamegyek. Operát is szívesen nézek. Ha külföldi vendégeim jönnek, akkor a szakmai mellett az esti zenei program is mindig napirendre kerül. Budapesten sok vonatkozásban bemutathatók a közlekedés nemzetközileg is versenyképes szolgáltatásai, és más előnyeink is, például a fürdő kultúránk. Ezek fontos dolgok. A fizetésembe beleszámolom, hogy jórészt a budai rakparton közlekedve reggel és este is menet közben látom a Parlament gyönyörű épületét.

Köszönjük az interjút Professzor Asszony!
Jó egészséget kívánunk Önnek!

Budapest, 2014. December 1.


Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük