Interjú: Beszélgetés Dr. Pethő Lászlóval, az ARRB (Australian Road Research Board) Group Ltd. kutatójával

Tanár úr néhány éve még a Műegyetem Út és Vasútépítési Tanszék adjunktusaként a hallgatók által kedvelt oktató és laboratórium-vezető volt. Most Ausztráliában kutat. Hogyan történt ez a sokunk számára meglepő váltás?

Már az egyetemen is vonzott más kultúrák és idegen nyelvek megismerése. A Technische Universität Karlsruhe és a BME közösen tartott fenn egy német nyelvű képzési rendszert, amelynek keretében két félévet Karlsruhéban tanulhattam, egy Erasmus ösztöndíjjal pedig szintén két félévet az ausztriai Grazban töltöttem. Ausztrália gondolata lassan fejlődött ki, és amikor a gyerekeink 3 és 6 évesek voltak, úgy gondoltuk, hogy vagy most, vagy soha. Arra számítottunk, hogy a legnagyobb kockázat a gyerekek beilleszkedése lesz, de ez könnyen megoldódott, mivel egy befogadó társadalomba, és azon belül egy rendkívül befogadó iskolába és gyülekezetbe kerültünk. A munkahelyen pedig egy támogató főnököt kaptam az első időkben, ami mindenképpen sokat segített. A költözés persze soha nem könnyű, de ha az ember többször csinálja, lehet benne rutint szerezni.

Ha megengedi, kanyarodjunk még vissza a szakmai kezdetekhez. Hogyan indult a pályafutása? Rögtön tudta, hogy az építőmérnöki ágazatok közül az útépítés szakirányon fog végezni?

Inkább a szerkezetek vonzottak, szerettem a mechanika tárgyat. De az Építőanyagok tárgy keretében rám osztottak egy előadást a bitumenekről, ami teljesen megfogott, és én ide dátumoznám ennek a karriernek a kezdetét. Soha nem tudhatjuk, melyik házi feladat változtatja meg az életünket. Később Dr. Pallós Imre hozott még közelebb az aszfaltokhoz, akinek a konzultálásával írtam TDK-t az akkoriban újdonságnak számító zajcsökkentő aszfaltokról, majd diplomamunkát a drénaszfaltokról, az akkor még prEN státuszban lévő európai szabványok tükrében. A diploma megszerzése után szintén Pallós tanár úr mutatott be Karoliny Mártonnak, a H-TPA (korábban IMI Kft.) ügyvezető igazgatójának, aki munkát ajánlott, és ahol különböző munkakörökben öt évet dolgoztam. Kiváltságosnak mondhatom magam, hogy a pályafutásom kezdetén két ilyen mentor mellett dolgozhattam.

Jelentős időt töltött már hallgatóként is külföldön, mennyire tartja fontosnak, hogy a magyar hallgatók is több időt töltsenek külföldön? A nyelvtanuláson túl lehet ennek jelentősebb hatása? Van különbség a magyar és a német felsőoktatás színvonala között?

Mivel a magyar nyelvet külföldön igen korlátozottan tudjuk használni, valószínűleg mindenkiben a nyelvtanulás vágya van, amikor külföldi tanulmányokról beszélünk. Azonban a hosszabb külföldi tartózkodás nemcsak a nyelvtudást hozza magával, hanem annak a belátását is, hogy sok mindent lehet másként is csinálni, mint a megszokott, bevett rutinjaink. Meg kell azt is értenünk, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a más eljárás, módszer vagy gondolkodás feltétlenül jobb, vagy rosszabb, annál, mint amit éppen használunk, egyszerűen más. Ha a saját szakterületünkről veszek egy példát, akkor senki nem gondolja, hogy a Marshall tömörítéses eljárással végzett keveréktervezés jobb vagy rosszabb, mint a zsirátoralapú tervezés. Mégis, a kettő együttes ismerete alapvetően jobb megértést ad a keverékek viselkedését illetően.
Ha pedig a mindennapi életből hozok példát, első németországi tartózkodásom alatt kénytelen voltam a szelektív hulladékgyűjtésben részt venni, mert akkor ott már a kollégiumok is ezt követték. Amikor pedig Budapesten is bevezették a hulladékudvarokat, otthon is bevezettük a szelektív gyűjtést, ma pedig a gyerekeimnek már ez a természetes, bennük fel sem merül, hogy vegyítve dobjuk ki a hulladékot. Azt gondolom a nyelvtanuláson túl ezeket mindenképpen pozitív hatásként lehet elkönyvelni.
Természetesen maga a nyelvtanulás, a környezet megismerése is nagy öröm a külföldi tartózkodás során. De sok érdekes emberrel is találkozhatunk; nekem megadatott, hogy Karlsruhéban találkozhattam Mosonyi Emil professzorral, akinek a nevéhez számos hazai, németországi és nemzetközi vízépítési létesítmény kapcsolódik. És bár az én szakterületem teljesen más, az Emil bácsitól hallott történetek, melyek közül sokat viccesen is adott elő, nagy hatással voltak rám.
Ami számomra hallgatóként kitűnt a német felsőoktatásban, az a gyakorlatiasság volt. Tudom, hogy a magyar felsőoktatásban sok pozitív változás volt e téren, de mivel most jelen pillanatban nem látok rá a német oktatásra, nem tudok aktuális párhuzamot vonni.

Sajnos nem mindennap kerülünk ausztrál kollégákkal kapcsolatba, így keveset tudnunk az ausztrál szakmai szervezetekről. Az ausztrál viszonyok között milyen szerepet tölt be az ARRB csoport?

Az ARRB az ausztrál útügyi kutatás központja; az elmúlt bő 50 évben az útügyi kutatás minden területén jelentős munkát végzett, így többek között az útépítés technológia, útgazdálkodás, a biztonságos közlekedés, nehéz járművek, állapotfelmérő eszközök fejlesztése területén is. Ausztrália sajátos felépítése miatt a közlekedés problémái sokszor teljesen mások, mint Európában. A nagy távolságok miatt más járműveket, mint például a 3-4 vontatmányból álló ’road train-eket’, használnak, a nagy szállítási távolságok miatt pedig más útépítési technológiákat kell alkalmazni; Ausztráliában jelentős a felületi bevonatok alkalmazása.
A szövetségi állam hat államból (state) és két területi irányításból (territory) áll, melyek önálló igazgatással rendelkeznek. A nemzeti szintű megközelítés, és a hatékonyság érdekében az államok útügyi adminisztrációja az Austroadson keresztül végezteti el az útügyi kutatásokat, mely munkában az ARRB jelentős részt vállal. A jobb területi lefedettség érdekében az elmúlt 10 évben a Melbourne-i központon kívül Perthben, Adelaide-ben, Sydney-ben és Brisbane-ben nyíltak irodák.

Hogyan sikerült a szakmai akklimatizáció? Milyen feladatokkal kell megbirkóznia?

Az ARRB-nek két tevékenységi köre van, a kutatás, illetve a szakértői tanácsadás, melyből a kutatás bír nagyobb prioritással, és ez a fő irány. A két tevékenység párhuzamos művelése számomra nagyon izgalmas, sok kihívással és érdekes projektekkel. Jelenleg a francia koncepció szerinti nagy modulusú aszfalt adoptálása az egyik legnagyobb projektem; a francia koncepció összekapcsolja a teljesítményelvű keveréktervezést a mechanikai alapú pályaszerkezet méretezéssel, melynek az elemei az ausztrál rendszerben is megvannak. Csak a ‘fordítókódok’, vagyis a szabványos vizsgálatok nem egyeznek, ez okozza a kihívás nagy részét. Ez a projekt az Austroads honlapján megtalálható ’EME Technology Transfer to Australia: An Explorative Study’ című riportban került összefoglalásra. Jelentős mértékű kutatást végeztünk stone mastic asphalt (SMA) témakörben is, mely három kiadványban került publikálásra.
Szakértői munkák során pedig lehetőségem van olyan egyedi helyekre eljutni, mint például az Outback-i nagy szénbányák egyikébe, ami egy kisváros és a világ vége között van (közelebb a világ végéhez).
Természetesen kihívás a nemzetközi konferenciákon való előadások tartása, mint például a 25. ARRB nemzetközi konferencia Perthben, vagy a 15. Australian Asphalt Pavement Association nemzetközi konferencia nemrég Brisbane-ben.

Számos helyen kezdtek kiemelten foglalkozni a WMA aszfaltokkal és ez most itthon is nagy sláger. Ausztráliában is nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek?

Érdekes, hogy a WMA aszfaltok alkalmazása alapvetően Európából indult ki, majd innen került át az USA-ba, de ezt maguk az amerikaiak is bevallják. Az USA jelenleg a WMA-k éllovasa, kb. az összes aszfalttermelés 20% WMA-val készül náluk. Ausztrália, relatív értekben, feltehetőleg kevesebb WMA-t gyárt, mint az USA, de többet, mint Európa, hivatalos kimutatások hiányában ez azonban csak az én személyes megítélésem marad. Mindenesetre a WMA mindennapos kérdés, minden állam, és majdnem minden gyártó alkalmazza, a berendezéseit átalakítja – hasonlóan az USA-hoz, itt is a habosításos eljárás a legelterjedtebb módszer.

Ausztrália sokunk szemében egy távoli varázslatos ország. Mesélne egy kicsit a családi mindennapokról? Hogyan képzeljük el a hétköznapokat?

Ausztrália tényleg varázslatos ország mely a történelmi fejlődéséből, a földrajzi adottságából és a népesség összetételéből származik. Mindenképpen befogadó ország; az a mód, ahogy a gyerekeinket fogadták az iskolában és az óvodában, számomra örök példaérték marad. A gyerekek (nem csak a mieink) imádnak iskolába járni, délután sportra visszük őket. Mivel a jó idő az év jelentős részében adott, még télen sem esik napközben 20 fok alá a hőmérséklet, ezért próbálunk sok kültéri sportot is csinálni, mint biciklizés, gyaloglás és evezés, szünetekben pedig igyekszünk a városon kívül kirándulni, vagy a megunhatatlan óceánparton strandolni. Ausztráliának különleges az élővilága is, az első kenguruetetés, koalasimogatás varázslatos élmény volt, de azért akadnak sokkolóbb esetek is, például amikor az első évben a fiam osztálytermében kígyót találtak az ablakpárkányon napozva – bár az igazat megvallva ez csak minket sokkolt, az ittenieknek ez a természetes, sőt még büszkék is a veszélyes állataikra.

Ételek tekintetében is akklimatizálódunk, így nekünk is van egy barbeque-sütőnk (vagy, ahogy itt mondják barbi), és az ausztrál (íratlan) szabályok szerint a sütés a férfiak dolga.
A Bridgeman Downs-i baptista gyülekezetben pedig aktívan részt veszünk; decemberben lesz egy karácsonyi koncert (Christmas carol in the park) egy közeli parkban, amelyre tavaly hatezer ember jött el, vagy a Mega monster garage sale, amit óriás bolhapiacnak mondhatnánk. Mivel ezekre a programokra a környező kerületek lakói is hivatalosak, ez egy, a társadalmat is építő program, és nem burkoltan, egy lehetőség is arra, hogy az Istennel való kapcsolat is épüljön.

Hogyan képzeli el a jövőjét, hallhatunk esetleg pár szót a jövőbeli terveiről? Esetleg visszatér az oktatáshoz?

Nincs kizárva; az oktatást szerettem, főleg amikor a hallgatók érdeklődőek voltak, és ők is hozzá akartak tenni, nem csak ‘fogyasztani’, illetve ‘letudni’ a tárgyat. Oktatással jelenleg házi szinten foglalkozok, a gyerekeimet tanítom magyarul olvasni és írni. Bár otthon magyarul beszélünk, az írás és olvasás alapos ismerete nélkül sajnos látom, hogy az anyanyelvet nem lehet teljesen birtokolni – ez most a legnagyobb oktatási projektem.

Tanár úr, köszönjük a beszélgetést.