A közlekedésépítési szakterület mérnöki és tudományos folyóirata. ISSN: 2064-0919
18. szám
11. évfolyam
2023. december
18
Bejegyzés

Mérsékelten meleg aszfalt: válasz a jövő kihívásaira

Kereken 20 éve intenzíven azon fáradozunk, hogy meleg aszfaltnál (HMA – Hot Mix Asphalt) a gyártási és bedolgozási hőmérséklet, valamint az előállításhoz szükséges energia csökkenthető legyen. A fenti elképzelés alapján kifejlesztett mérsékelten meleg aszfaltok (WMA – warm mix asphalt) legújabb generációja erre a legjobb bizonyíték. Az OMV ehhez kínálja jól bevált termékeit.

A különbség hatalmas: míg a meleg aszfalthoz a gyártási és bedolgozási folyamat során kb. 140 – 190 Celsius fok közötti hőmérséklet szükséges, a mérsékelten meleg aszfaltok csupán kb. a 120 – 170 Celsius fok közötti tartományt érik el. Ez azt jelenti, hogy a gyártási folyamat során lényegesen kevesebb energiát kell felhasználni. Ezen kívül az aszfalt terítésénél sokkal kevesebb gőz és aeroszol keletkezik. Mindez gondoskodik a jobb környezeti és munkavégzési feltételekről. Nem számít csodának tehát az, hogy a mérsékelten meleg aszfalt (WMA) az elmúlt években egyre inkább a kutatás és fejlesztés látóterébe került. Mindazonáltal a WMA-ra vonatkozóan még nem létezik kötelező érvényű szabvány, ezért viszonylag széles a termékválaszték. Ausztriában és Németországban azonban, ahol már néhány éve gyűjtik a WMA-val kapcsolatos tapasztalatokat, vannak megfelelő megoldások és szabályozások is. Az első projektek már Magyarországon is felvetik a WMA alkalmazásának lehetőségét. Számos szakértő véleménye szerint a jövő az alacsony viszkozitású bitumené, amely a mérsékelten meleg aszfalt alapja.

Különböző lehetséges technikák:

Egyszerű és praktikus eszköznek bizonyult a viszkozitás csökkentése szerves vagy ásványi adalékok hozzáadásával, azért hogy az aszfalt hőmérsékletét a szokásos hőmérséklethez képest csökkenteni lehessen. Így a hőmérséklet-csökkenés mellett még további előnyök is elérhetők, mint például a bedolgozhatóság javulása, a deformálódással szembeni ellenállóság növelése vagy korábbi átadás a forgalomnak. Legtöbbször szerves vagy vegyi adalékokat kevernek hozzá, különböző habokkal dolgoznak. „Az OMV viaszt, ill. módosított viaszt használ.“, magyarázza Siegfried Kammerer, az OMV Refining & Marketing GmbH műszaki üzletág fejlesztési részlegének képviseletében. „Ezzel elérjük azt a célunkat, hogy az aszfalt hőmérsékletét a gyártás és a beépítés során a lehető legalacsonyabban tartsuk.“ Az OMV Bitumen Special NV anyagra az OMV – az NV alacsony viszkozitásút jelent – felhívja a figyelmet a piacon. A tartósan kiváló minőség, a nyersanyagok leggondosabb kiválasztásán és a gondos bedolgozáson alapszik. A folyamatos minőségellenőrzés, valamint az átfogó vizsgálatok biztosítják azt, hogy minden OMV Bitumen Special NV termék az aszfaltkeverő berendezésben gond nélkül használható legyen.

A mérsékelten meleg aszfalt előnyei:

Általában elmondható az, hogy a hőmérséklet 10 fokkal való csökkentése következtében az emisszió kibocsátások megfeleződnek. A hőmérséklet 30 fokkal való csökkentésével egy tonna aszfaltkeverékre számítva 9 kWh villamos energia takarítható meg a gyártásnál. Ez kb. 0,9 liter fűtőolajnak felel meg egy tonna aszfaltkeverékre számítva, ennek megfelelően csökkenthető CO2-kibocsátás is. Ha a kötőanyaghoz szerves adalékokat adnak a viszkozitás csökkentésére, az azt eredményezi, hogy kiegészítésképpen az aszfalt hővel szembeni deformálási ellenállása is javul. „Ezen kívül a viszkozitást módosító, szerves adalékokat tartalmazó és csökkentett hőmérsékletű aszfaltok korábban is átadhatók a forgalomnak.“, hangsúlyozza Kammerer, „Ez pedig éppen a rövid építési idők miatt lényeges szempontnak minősül.“

Mérsékelt vagy nem létrejövő hőmérséklet-csökkenés esetén az ilyen aszfaltok használatával kifejezetten javul a tömöríthetőség. Ez különösen akkor előnyös, ha kézi beépítés szükséges vagy a beépítésnél szélsőséges időjárási viszonyok uralkodnak. A tömörítési hőfok biztosan elérhető és a vékony aszfaltrétegek beépítése leegyszerűsödik. Egyidejűleg az alacsonyabb gyártási és beépítési hőmérséklettel csökken a kötőanyag termikus öregedése.

Sikeres referenciaprojektek

Mindenekelőtt Németországban és Ausztriában léteznek referenciaprojektek, de Norvégiában is elkészült már néhány referenciaprojekt az elmúlt 10 évben, melyek kiemelik a mérsékelten meleg aszfalt (WMA) erősségeit. Németországban 1998 és 2001 között építettek néhány teszt útszakaszt WMA-val. Labor- és működés közbeni kísérletek azt mutatták, hogy a teszt útszakaszok ugyanolyan vagy akár jobb eredményt értek el, mint a meleg aszfalttal (HMA) megépített kontrollszakaszok. Norvégiában a legrégebbi szakaszt már 1999-ben megépítették. A beható tesztek után itt is kiderült, hogy a szakaszok a HMA-val épített szakaszokkal összehasonlítva egyenértékű vagy hasonló minőséget értek el tartósság tekintetében. Kiindulhatunk abból, hogy a jobb bedolgozhatóság miatt a burkolatban nagyobb tömörség érhető el, amely pozitívan befolyásolja az aszfalt élettartamát az alacsonyabb oxidáció miatt és csökkenti a víz állandó behatolását az anyagba.

Az OMV a saját tesztprojektjeiben hasonló eredményeket állapított meg. Mindenekelőtt jelentősen csökkentek az aeroszol- és CO2-kibocsátások. Így a németországi Derschlberg-alagútnál kereken 1.800 liter fűtőolajat, valamint majdnem 5,5 tonna CO2-kibocsátás lehetett megtakarítani ahhoz képest, ha meleg aszfaltot használtunk volna. A németországi Traunstein-alagútnál ez a mennyiség kereken 2.800 liter fűtőolaj és kereken 8,6 tonna CO2 volt. „Ezek az értékek megmutatják azt, hogy a mérsékelten meleg aszfaltok (WMA) nagymértékben hozzájárulhatnak az erőforrások és a környezet megóvásához.“, foglalja össze Kammerer. És ez a csökkentés a gyártási folyamatot is áthatja: Az aszfaltkeverő üzemben a működés közbeni kísérletek nagy lehetőségekről tanúskodnak. „Gázüzemű keverőberendezés esetén kereken 16 százalék energiafogyasztás takarítható meg, hasonló a helyzet a CO2-kibocsátásokkal is.“, ismerteti Kammerer. Ezen kívül az OMV Bitumen Special NV anyaggal gyártott aszfalt újrahasznosítása minden gond nélkül lehetséges, amely fontos szempont az újrahasznosítás körül kialakuló vitában.

A Magyar Aszfalt Kft. fő projektje

Magyarországon is már nagyon nagy sikerrel használták a mérsékelten meleg aszfaltot. 2010 decemberében a Magyar Aszfalt Kft. úgy döntött, hogy az OMV 50/70 NV anyagot használja a budapesti Parlament előtti nagy parkoló megépítésénél. A körülményekre csak azt nem lehet mondani, hogy egyszerűek voltak. Nagyon hideg volt, ezért a Magyar Aszfalt olyan anyagot akart használni, amely szélesebb hőmérséklet-tartományban dolgozható fel, mint a meleg aszfalt (HMA). A keveréket a gyárban 175-180 Celsius fok közti gyártási hőmérsékletre készítették elő. „A hideg időjárás miatt a mérsékelten meleg aszfalt hőmérséklete a leterítést követően nagyon gyorsan hűlt.”, magyarázza Darányi Ákos, a Magyar Aszfalt Kft. műszaki projekt vezetője „Ez az anyag ebben a környezetben nagyon jól bevált és 110-120 Celsius fok hőmérsékleten is feldolgozható volt, ez a jellemzője pedig nagyon hasznosnak bizonyult.”

A magyar Parlament előtt az OMV Bitumen Special NV anyagát már alkalmazták. Szélsőséges körülmények között 2010. decemberében a legrövidebb időn belül csúcsminőségű parkolót alakítottak ki.
IMG_0396
Az OMV Bitumen Special NV termék használatával a korábbiakhoz képest rövidebb idő alatt és alacsonyabb energiaráfordítás mellett készülhetnek el az autópályák, autóutak.
_DSC9366_1
Adatok és tények a mérsékelten meleg aszfaltokról (WMA):
– Kevesebb aeroszol- és gőzkibocsátás
– Kevesebb energiafelhasználás
– Jelentős CO2-csökkentés
– Megnövelt tartósság
– Korábban átadható a forgalomnak.
– A kötőanyag (bitumen) öregedési folyamata javul.
Alkalmazási lehetőségek:
– öntött aszfalt
– nagyon rövid idejű építkezések és korábbi átadás a forgalomnak
– építési szakaszok nagyon eltérő időjárási körülményekkel
– nagy terhelésnek kitett utak
Tudnivalók az OMV Bitumen Special NV anyaggal kapcsolatban:
OMV Bitumen Special NV a következő tulajdonságokkal rendelkezik:
– megnövekedett formálhatósági tartomány
– kifejezett hőállóság
– csökkentett bedolgozási viszkozitás OMV Bitumen Special NV lehetővé teszi:
– a keverési hőmérséklet csökkentését,
– beépítést alacsonyabb hőmérsékleten.Az OMV Bitumen Special NV anyaggal gyártott aszfaltok biztosítják:
– a megnövekedett használati időt
– a nagy stabilitást
– kiváló deformálódási stabilitást
– CO2-kibocsátás csökkentését az aszfaltkeverék előállítása során
– a kibocsátások csökkentését a beépítés során
– a szakasz korábban átadható a forgalomnak

AZ OMV Bitumen Special NV anyaggal előállított aszfalt újrahasznosítása gyakorlatilag teljes mértékben minden gond nélkül lehetséges.

Kapcsolat

OMV Hungária Kft.
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 6-10.
Allee Corner Torony 5/A

Technikai információ:
Borda Gábor +36 30 922 6646


Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük