Az útpályaszerkezetek „teherbíróképessége” mint a forgalmi és környezeti hatásokkal szembeni ellenállóképesség nem kis mértékben függ az alaprétegek tulajdonságaitól.
A hazai gyakorlatban az alaprétegek tervezése, megvalósítása során a tényleges szilárdságtani tulajdonságokat egyrészt kevéssé ismerik, másrészt – ezen ismerethiány miatt – nem megfelelőképpen alkalmazzák a tényleges megoldások során.
Az írás áttekinti az útpályaszerkezeti szilárdságtan eszközeivel – a tényleges anyagtulajdonságok figyelembevételével – azokat a hatásokat, amelyeket az alaprétegek viselkedése a teljes útpályaszerkezetre gyakorol és javaslatokat fogalmaz meg az alkalmazások hatékonyságának javítására.

A cikk különböző gyártott és beépített aszfaltkeverékek merevségeinek alakulását vizsgálja. Elsőként egy Magyarországon először alkalmazott keverék, egy SMA-8 kopóréteg gyártása során tapasztalt merevségváltozás vizsgálatát közli, majd veti össze egy merevségbecslő modell prognosztizált adataival. A vizsgálatok a hazánkban elterjedten alkalmazott indirekt húzóvizsgálat (IT-CY) mellett Simple Performace Tester (SPT) segítségével is elvégzésre kerültek. A cikk második része különböző kivitelezők különféle projektjein beépített kopó- és kötőrétegek merevségvizsgálati eredményeit tartalmazza. A hétféle aszfalttípushoz tartozó 85 db keveréken elvégzett merevségvizsgálatok segítségével képet kaphatunk a népszerűbb hazai keverékek merevségeinek alakulásáról a beépítést követően.

Az útpályaszerkezetek hosszú távú használhatóságát az alátámasztó földmű alapvetően befolyásolja. Ez a befolyás ugyan ismert az építőmérnöki körökben, de a mértékének számszerűsítésére viszonylag kevés a gyakorlatban is alkalmazott módszer létezik. Mivel a földmű a teherhordó szerkezetek közül az egyik legérzékenyebb a környezet (meteorológiai) hatásokra és a változásokra, az első részben a gyakorlatban is alkalmazható eljárás lett ismertetve, kitérve a hatások eloszlásának ismeretében alkalmazható károsodás összegzés lehetőségére illetve ezek szimulációs célokra való felhasználásra.

A második részben a gyakorlatban alkalmazott méréstechnika metrológiai és fizikai tartalomra vonatkozó kritikája van kifejtve és be van mutatva az az eszközrendszer, ami a szeizmikus elven működő eszközök előnyeit és alkalmazásának lehetőségeit mutatja, különös tekintettel a terhelés tengelyén kívül is megmért behajlásértékek használhatóságára.

A harmadik rész a földművek anyagtulajdonságainak a merevség és részben a ciklikus terhelések hatására bekövetkező térfogatváltozási hajlamára gyakorolt hatásáról, az ellenállóképesség lehetséges növeléséről és végül egy viszonylag egyszerű mérési módszer lehetőségéről szól, amivel az elkészült, vagy a működő földmű viselkedését a potenciális hossz és keresztirányú alakváltozások szempontjából meg lehet ítélni.