A közlekedésépítési szakterület mérnöki és tudományos folyóirata. ISSN: 2064-0919
15. szám
9. évfolyam
2021 július
15
Cikkek 'környezet' kulcsszóval

Erdészeti utak környezeti hatásai

Az erdészeti utak, mint az ember által épített létesítmények, illetve a rajtuk végzett tevékenységek hatással vannak a természeti és művi környezetre, valamint magára az emberre is. Ebben a cikkben a hazai és nemzetközi szakirodalom által fontosnak ítélt környezeti hatásokat mutatom be a környezeti hatásvizsgálat módszerében alkalmazott környezeti modell szerinti tagolásban. Megállapítható, hogy a legfontosabb pozitív hatást az erdőgazdálkodás lehetővé tétele mellett a rekreáció elősegítése jelenti. Az erdészeti utak az általuk keresztezett erdőterület vízháztartására és talajára gyakorolják a legjelentősebb negatív hatást, ami legrosszabb esetben is csak mérsékeltnek mondható. Az erdészeti utak környezeti hatása kisebb mértékű, mint a közutaké, hiszen geometriai méreteik, valamint a rajtuk áthaladó forgalom is kisebb. Ugyanakkor az erdészeti utak jórészt természeti jellegű területen épülnek, melyek védelme érdekében a negatív hatások csökkentése kiemelten fontos feladatot jelent. A várható hatások megismerésével az út tervezőjének és fenntartójának, valamint az építést engedélyező hatóságnak lehetősége van egy hatáscsökkentő szempont- és szabályrendszer kialakítására.

Bejegyzések 'környezet' kulcsszóval
Nem található bejegyzés a keresett témakörben.