november 10.
Beszélgetés sorozat: Dr. Szakos Pál és Molnár László Aurél – II. rész
A két beszélgetőtárs folytatja többrészes beszélgetést, 1983-tól. Átszervezések sorozata volt megfigyelhető ebben a korszakban, és a következményeit illetve hatásait ők maguk személyesen is megtapasztalták. Molnár: A minisztériumok nevével indítanám a mai beszélgetést, mert az 1983-as átszervezés, lényegében minek is nevezzem, egy jelentős motívum a szakma életében. Azt szoktam emlegetni, hogy az első felelős magyar minisztériumnak […]
október 5.
Beszélgetés sorozat: Dr. Szakos Pál és Molnár László Aurél – I. rész
A többrészes beszélgetéssorozat hasonló a Gáspár Lászlóval és Karoliny Mártonnal készített sorozathoz, melyben vendégeinkkel a magyar közúthálózat történetét mutatjuk be egy különleges szemszögből. A két beszélgetőtárs ebben az esetben is személyes tapasztalatait meséli el Olvasóinknak. A történetek során nagyon sok párhuzamra mutatnak példát, és felhívják arra a figyelmet, hogy az élet gyakran ismétli önmagát. Szakos […]
augusztus 5.
Beszélgetés sorozat: Dr. habil Gáspár László és Karoliny Márton – V. RÉSZ – napjaink és elképzelt jövőképek, víziók
Az V. részben a két beszélgetőtárs – Dr. Gáspár László és Karoliny Márton – napjaink helyzetét elemzi, és a jelenleg futó nemzetközi kutatások alapján a lehetséges víziókat és az általuk elképzelt jövőképeket vázolják fel az Olvasóknak. Sokszor felmerül a kérdés, hogy más nemzeteknél miért mennek másképp az infrastrukturális beruházások? Nagyon gyakran feltesszük ezt a kérdést, […]
július 4.
Beszélgetés sorozat: Dr. habil Gáspár László és Karoliny Márton – IV. RÉSZ – az 1980-as évektől napjainkig
A IV. részben, a két beszélgetőtárstól – Dr. Gáspár László és Karoliny Márton – az 1980-as évektől napjainkig kaphatunk a hazai közúti szakmába betekintést. A rövid beszélgetés során kitértek az ország lehetőségeire, a szakmapolitikusok hiányának következményeire, a vagyongazdálkodásra, a lehetőségek kihasználásának kérdésére. A beszélgetés végén röviden arról is szólnak, hogy 20-25 évvel ezelőtt hogyan képzelték […]
június 14.
Beszélgetés sorozat: Dr. habil Gáspár László és Karoliny Márton – III. rész : Az első hazai gyorsforgalmi úttól 1980-ig
Az öt részes beszélgetéssorozat III. részében a két, már jól ismert beszélgetőtárs – Dr. Gáspár László és Karoliny Márton – folytatja a hazai közúthálózat történetének áttekintését, amelyet már az első saját szakmai tapasztalatokkal is kiegészítenek. Az érintett időszakban a motorizáció rohamos növekedésével és ennek következményeivel kellett a hazai közúti szakembereknek szembenézniük. Ilyen következmény volt a […]