A közlekedésépítési szakterület mérnöki és tudományos folyóirata. ISSN: 2064-0919
22. szám
13. évfolyam
2025. december
22
Bejegyzések
október 28.

Beszélgetés Dr. Pallós Imre, okl. vegyészmérnökkel, nyugalmazott egyetemi docenssel

Vegyészmérnökként végzett Veszprémben, de az első perctől fogva az útépítés területén dolgozott, majd kutatott, és doktori fokozatot szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen útépítési szaktudományból. Számtalan szakértői munka és az oktatás mellett több hazai és nemzetközi társaság tagja. A Magyar Útügyi Társaság 1999-ben Vásárhelyi Boldizsár, majd 2011-ben Arany Mérföldkő kitüntetéssel jutalmazta. 2012-ben pedig Életműdíjas […]

október 5.

Timár András: Érvek az „új gyorsforgalmi út-kategória” bevezetésének elkerüléséhez

Az MTI 2015. augusztus 27-ei híre szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „új gyorsforgalmi út-kategória” bevezetését kezdeményezte. A csak Magyarországon használt „gyorsforgalmi út” gyűjtőfogalom. Körébe ma az autópályák és autóutak tartoznak, amelyeken a szintbeni kereszteződésekkel kiépített két forgalmi sávos utakon elérhetőnél és megengedettnél  nagyobb sebességgel haladhatnak biztonságosan a gépjárművek. Hazánkban gyorsforgalmi útnak elsőként a kispesti vámtól […]

szeptember 29.

Nemzetközi szemle: Szeptember

Külsőségi egy sávos kétirányú utak időszakos alternatív forgalomirányítási módszereinek értékelése Evaluation of Alternative Methods of Temporary Traffic Control on Rural One-lane, Two-way Highways Szerző(k): M. D. Finley, P. Songchitruksa, J. Jenkins Texas A&M Transportation Institute, USA Terjedelem: 68 oldal This report describes the methodology and results of analyses performed to identify and evaluate alternative methods […]

szeptember 28.

Rövid összefoglaló a 40. KTE Útügyi Napok rendezvényről

A Közlekedéstudományi Egyesület által szervezett rendezvény, az Útügyi Napok idén a 40., jubileumi alkalommal került megszervezésre a szegedi Hotel Forrásban, szeptember 15-16-án. A konferencia programja és az elhangzott  előadások fóliái elérhetőek. A rendezvényt a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, Dr. Kovács Beáta rövid köszöntője nyitotta meg, melyben üdvözölte a konferencia résztvevőit, és röviden beszámolt a Csongrád […]

szeptember 14.

Beszélgetés dr. Lindenbach Ágnes, okl. építőmérnök, egyetemi tanárral

Dr. habil. Lindenbach Ágnes munkásságát röviden nehéz összefoglalni. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán egyetemi tanár. 2009-től tanszékvezető volt öt éven át, 2015. júliusáig pedig az Építőipari Szakmai Intézetet vezette intézetigazgatóként. Okleveles építőmérnökként először a „közutas” szakmában, majd a kutatásban és az oktatásban kamatoztatta, és kamatoztatja tudását és tapasztalatait. Az intelligens közlekedési rendszer kapcsán is […]