január 26.
Javaslat az áteresz fogalmának pontosítására az 1988. évi I. törvényben
Hajós Bence
Elöljáróban: A Magyar Út- és Vasútügyi Társaság egy áttekintést készített, az Útügyi Műszaki Szabályozási Bizottság részére, a közlekedésépítést érintő jogszabályok és a hatályos előírásokban szereplő esetleges ellentmondások, ismétlődések felülvizsgálatára vonatkozóan. Üdvözölve ezen kiváló célkitűzést, javaslom az áteresz fogalmának pontosítását az Úttörvényben (1988. évi I. tv.) és kérem ezen javaslattal kiegészíteni az elkészített dokumentumot. Hatályos fogalom […]
október 28.
Itt hagyott bennünket a pályaszerkezetek teherbírási viselkedésének kutatója, Baksay János !
Dr. Szakos Pál
Szerkesztő kollégám, Tóth Csaba közölte a szomorú hírt. Egykor ismert szereplője volt a szakmának, te korodnál fogva többet tudhatsz róla, mondta: Emlékezzünk! Igen, ismertem – felvillanó emlékem a KTI-s „kartárs” a ’80-as évekből. Akkor engem is foglalkoztatott az országos közúthálózat megfelelőségének minősítése kapcsán a keréknyomvályú mértékének és a baleseteknek a kapcsolata. A megemlékezést fogalmazva meg […]
október 24.
Elment a Pagát!
Dr. Szakos Pál
Gyermekei – András, Mónika és Ágota – tudatták a megrendítő hírt: édesapjuk Scharle Péter, a BME egykori oktatója, több szakminisztérium vezető tisztségviselője, az MMK alapító tagja, több nemzetközi mérnökszervezet elismert tisztségviselője,a SzIE professzor emeritusa életének 83. évében 2022. október 17-én elhunyt. Emlékezetes, hogy szeretve tisztelt kollégánk aktív résztvevője volt a lapunk által „A PPP és […]
október 19.
Meglévő hidak engedélyezéséről a most készülő Közúti Hidak Tervezése című új Útügyi Műszaki Előírás kapcsán
Hajós Bence
Világos, jól ismert jogszabályi előírásunk: Egy új közforgalmú közúti híd építése, bontása engedélyköteles. 4 m szabad nyílás felett pedig a kiviteli tervek hatósági jóváhagyás kötelesek. De mi a pontos jogi szabályozás a meglévő közforgalmú hidakkal kapcsolatos beavatkozásoknál? 93/2012. (V.25.) Korm. rendelet az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről címmel, a 4§ (1) szerint így […]
szeptember 26.
Emlékeztető az MTA Közlekedés- és Járműtudományi Bizottságának üléséről
Dr. Török Ádám és Dr. habil. Horváth Balázs
Az ülést Dr. Török Ádám elnök nyitotta meg, aki bevezetőjében köszöntötte a megjelenteket, a 2022. évi második tudományos ülésen. A második ülés hagyományosan a Közlekedési Kultúra naphoz csatlakozva közlekedésbiztonság témakörét járta körül. Hagyományokhoz híven az első előadó Bíró József (KTE) volt. Előadásában kifejtette, hogy 2015 óta – díjnyertes közlekedésbiztonsági ötletpályázat alapján – Magyarországon május 11-én […]