szeptember 24.
ASZFALT és/vagy BETON – két szocialista nagyvállalat, két mérnök életútja, tapasztalatai.
Beszélgetés dr. Törőcsik Frigyessel és Farkas Lászlóval. Egyértelmű volt Önöknek, hogy mérnökök lesznek? Milyen lehetőségeik voltak a továbbtanulásra? Dr. Törőcsik Frigyes: Kisdiákként motorversenyzőnek készültem, de egyszer buktam egy nagyot, és apám eltiltott. Továbbra is érdekeltek az autók, ezért amikor a nyolcadik osztályt befejeztem, elmentem az Autóipari Technikumba beiratkozni. Közepes bizonyítványom miatt elutasítottak. Azt javasolták, hogy […]
szeptember 21.
ÚTPÁLYASZERKEZETI ESETTANULMÁNYOK: A FELÜLET EGYENLETESSÉGE
Karoliny Márton
1. A JÓ ÚT NEM RÁZ (BEVEZETÉSFÉLE) A jó út (utca) számomra az volt, amelyen feles kerékpárommal (nem volt semmi rugózva) ülve is tudtam bringázni. A város utcáit hamar feltérképeztem és igyekeztem azokon hajtani, a forgalomtól meg lehetett, mert az a mai értelemben még nem létezett. Kerültem a vasúttal párhuzamos utcát (nagykockakő), a külső részek […]
augusztus 22.
Dr. Szakos Pál felelős főszerkesztő köszöntője
Dr. Szakos Pál
Tisztelt Olvasó, kedves Kolléga! A ’90-es évek első felében – Nemesdy professzort követően – voltam három cikluson át a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) Közúti Szakosztályának elnöke, azóta is az Országos Elnökség választott tagja vagyok. Közben az akkor Közlekedésépítés- és mélyépítéstudományi Szemle címet viselő Lap, majd változó nevű utódai népes szerkesztőbizottságában is tevékenykedtem. A lapsorozat mindenkori címéből […]
augusztus 13.
Útpályaszerkezeti esettanulmányok: A beton vs. aszfalt probléma
Karoliny Márton
1. Bevezetés Útkaparóként kezdtem dolgozni, volt vagy 40 km betonutunk, még az 50-es évekből. A 70-es évek „aszfaltprogramja” során kérdés is volt, hogyan aszfaltozzuk le ezeket. Igazából az iskola után itt szembesültem azzal a kérdéssel, ami szinte egész pályám alatt végigkísért, betonból vagy aszfaltból építsük útjainkat. Összeszedtem néhány gondolatot erről és most megosztom a reménybeli […]
augusztus 9.
Beszélgetés Dr. Boromisza Tibor gyémántdiplomás okl. építőmérnökkel
Építőmérnöki diplomáját 1950-ben, doktori címét 1968-ban szerezte a Budapesti Műszaki Egyetemen. Szerencsés embernek vallja magát, hiszen munkája, a kutatás egyben a hobbija is. Magyarország úthálózatán szinte mindenütt járt. Kutatásait eredményesen vezette. Munkásságáért számos díjjal jutalmazták, melyekről mindig szerényen nyilatkozik. Egy mérnök útja az Állami Építészeti Hivataltól a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központig. A szakmában nincs olyan ember, […]