Interjú: Tóth Ernő, a mérnök, a hidász, a közutas
Tisztelt Olvasó, kedves Kolléga!
Lapunk megjelenésének 13. évébe lép a tavaszi 21. lapszámunkkal, de más határkövek is felidézhetők a szakmában:
- 2025-ben 50 éves a Lévárdy Imre egykori vágsellyei, majd 1947-tő kiskőrösi ÁÉH-s útmester által gyűjtött szakmai anyagból létrehozott, 1975 december 31-el az akkori kulturális Minisztérium által az út-, hídépítési szakterületre országos gyűjtőkörrel feljogosított és a műszaki múzeumok közé sorolt – napjainkban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szervezeti egységeként működő – kiskőrösi Úttörténeti
- Utoljára 2006-ban – közel 20 éve jelent meg az 1981-ben indított sorozat – A Kiskőrösi közúti szakgyűjtemény ÉVKÖNYVE VI.kötete.
- A Gyűjtemény 1974 november 5-én megnyílt első – „A magyarországi útépítés – és fenntartás története” – című kiállításnak az alapító hirtelen halálát követően rendezője, majd 1996-ban bekövetkezett haláláig a Gyűjtemény vezetője, Tóth László a „Magyarország közútjainak története” (UKIG Budapest, 1995.) című művében 1960-ig dolgozta fel a témát.
- A Közlekedéstudományi Egyesület gondozásában készül „A magyar közlekedés 1990 – 2025” című mű, amely a címbeni időszak útügyi vonatkozásait is tárgyalja.
A fentiekből is látható hiány az 1960 – 1990 közti időszak úttörténeténak feldolgozása, amire dr. Tóth Ernő kollégánk hívta fel a figyelmünket.
A lehetséges megoldást keresve beszélgettem Szászi Andrással, aki 1996-tól vezette a Szakgyűjteményt és a nyugdíjba vonulása 2024 óta múzeumvezető Turán Istvánnal. Abban egyeztünk meg, hogy 2025 őszétől az Útügyi Lapokban úttörténeti sorozatot indítunk, melynek officinális cikkeit a múzeumi iratanyag feldolgozásának részleteiből nevezett kollégák írják, de várjuk a témába vágó olvasói műveket is.
Sorozatindítóként, kedvcsinálóként közöljük az 1961-ben közúti szolgálatba lépett dr. Tóth Ernővel ezalkalomból készített interjút és a róla készített fotót.
Dr. Szakos Pál
felelős szerkesztő
Tóth Ernő mérnök
a hidász, a közutas
Interjúalanyunkkal hídügyekben folytatott beszélgetést közöltünk Lapunkban 2018.10.23-án, illetve 2019.01.23-án. Akkor nem esett szó Kollégánk kiterjedt útügyi és irodalmi munkásságáról, amit ezúton igyekszünk pótolni.
Röviden a hosszú és tartalmas – napjainkban is aktív – életútról:
Tóth Ernő 1937-ben Budapesten született és az óbudai Árpád Gimnáziumban szerzett érettségi után 1961-ben az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen hídszakágon kapott mérnöki oklevelet és hídügyi előadóként helyezkedett el a KPM Székesfehérvári Közúti Igazgatóságán, ahol 1970-től fenntartási osztályvezetőként dolgozott 1979-ig.
1974-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen útépítési és forgalomtechnikai szakmérnöki diplomát, majd 1978-ban egyetemi doktori minősítést szerzett.
1979-től a szakminisztérium háttérintézményeiben (UKIG, ÁKMI, KIKK, KKK) különféle fejlesztési feladatokban vett részt. A csatolt képen mutatjuk egyik legfontosabb, általa több részletében támogatott munkáját.
1988 -’89-ben a KÖHÉM-, majd az Országos Közúti Főigazgatóság-, illetve jogutódja, az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság Híd- osztályának a vezetője volt.
Hivatali munkája mellett 1961 – ’72 közt a székesfehérvári Jáky József Útépítési Technikumban, 1976-től a Budapesti Műszaki Egyetemen oktatott.
1998 óta nyugdíjas, a szakértői, tanácsadói tevékenység mellett folytatja kiterjedt irodalmi, szakirodalmi munkásságát. Számos általa jegyzett könyv, mintegy 400 folyóiratcikk mellett a Hidak megyei sorozat sorozatszerkesztője, de számos megyei „Utak története” kiadvány közreműködője is, amelyek közül elsők közt volt az egykori évfolyamtárs, Tóth László Bács-Kiskun megyéről írt munkája. Mindezek kitűnő források -a Hídak sorozattal együtt – az országos, általa is sürgetett feldolgozáshoz.
Szakági munkássága – különösen a hídszakmabeliek közt – közismert, de a MAUT által adományozott, megkésett Milliarium Aureum díj 2022 novemberi átadása alkalmából elhangzott közel egy órás szakmai előadása az útügyek minden területét érintette.
A múlt útügyei feldolgozásának sürgetése is tőle ered. A ’70-es évektől személyesen ismert kollégámat – akit a Közúti Igazgatóságok Koordinációs Központja (KIKK) íróasztalánál 1989-ben követtem – az Útügyi Lapok munkatársaként, számos kérdéssel készülve kerestem fel folyó év februárjában. Könyvek, jegyzetek halmai mögött fogadott és kérdések nélkül is ömlött belőle a szó, így a továbbiakban nem interjúval, hanem általam lejegyzett gondolataival jelentkezem, mint Kollégámat tegezve, Ernőként is idézve.
Amint a fenti életrajzból kitűnik, hidászmérnöki diplomával kezdte, hidászként is helyezkedett el. Abban az időben a közúti igazgatóságoknak még hatósági feladatai is voltak, így a ’60-as évek az épülő M7 hídjaival is akadt dolga, de műszaki ellenőrzött több másmegyebeli nagy hídépítést is (tatabányai-, komáromi felüljárók, barcsi Dráva-, Marcal-, Rába ártéri hidak…)
A közutas munka azonban óhatatlanul kiterjedtebb és prózaibb volt a hidaknál. A fiatal mérnöknek jól jött a 15 órás téli hószolgálat a 7,0 forint/óra díjazással – ami után persze a napi hivatali munkát is el kellett végezni, de még izgalmasabb volt a szolgálat során az egykori ÁÉH-s műszakiakkal folytatott beszélgetés. Talán innen datálható szakmatörténeti érdeklődése.
A rendszeres útbeutazás is nélkülözhetetlen ismerteket adott. Tapasztalta, hogy az út mellett lábon hagyott kukoricaszár milyen hatékony hófogó. Amint mondta, Székesfehérvár abban az időben már ipari centrum volt, 60 000 bejárónak kellett az eljutását reggel 6.00 órára biztosítani. Balinka, Dunaújváros, Iszkaszentgyörgy, Mór is pontos munkakezdést igényelt téli körülmények között is! A Győri házgyár méretes elemeinek Dunaújvárosba történő közúti szállítását is viselnie kellett a fejér megyei utaknak.
1968-ban a volt ÁÉH-s Pózna Jánossal a cég Bodajkon bitumenemulzió gyártásba kezdett, az izzadó HB-k kiváltására. Ezzel indultak a felületi bevonatok, hollandiai személyes tapasztalatokat – Study Centrum – is hasznosítva.
Kiemeli az ezekben az években a Közlekedéstudományi Egyesület megyei szakcsoportja rendezvényein átélt aktív, tartalmas szakmai együttlétet, az évente változó hazai vidékeken rendezett Útügyi Napok értékes programjait.
Ernő elmondása szerint az üzemeltetés-fenntartás robotmunkájáért nem ácsingóztak a kollégái, de őt vonzotta ez a terület. A munka kiterjedt ismereteket igényel – vasutak, vízfolyások, erdők, anyag, gép, ember, képzés… Ezért is vitte az útja ismét az iskolapadba, a szakmérnöki tanulmányokhoz, melynek folyománya volt a Nemesdy professzor által ambicionált doktori munka, majd az egyetemi oktatásban való részvétel. Mindezek a fenntartási osztályvezetői székbe emelték, majd ezt a területet már országos léptékben művelte (gépbeszerzés, környezetvédelem, útinformáció, megfelelőség…) a bevezetőben jelzettek szerint.
1965 óta publikál. Fogadatlan prókártorként jelezzük, hogy kiadott művei – számos más fontos szakmai dokumentum – több mint 150 szakkönyv, korábbi szakmai lapok… – társaságában elektronikus változatban elérhetők a www.hidak.hu közcélú, az Első Lánchíd Bt. által üzemeltetett portálon.
Interjúalanyom két kiemelkedő területet hiányol az 1945-öt követő 80 év szakmai feldolgozásából:
- A háború okozta hídkárok részletes bemutatása hiányzik. A helyreállítást 1951-ig irányító Széchy Károly (1903-1972., akadémikus, egyetemi tanár) tevékenysége nem eléggé ismert, a talajmechanika, az alagútépítés terén kifejtett munkája mellett számos közlekedésépítési területen végzett munkája is kiemelkedő volt, ezért az MMK Talajmechanikai Tagozata által alapított,nevével jelzett díjat szélesebb körben is lehetne adományozni.
- Az 1960 – 1990 évek a hazai úttörténet rendkívül változatos időszakát ölelik fel: a ’60-as évek portalanítási, bekötőút építési, a kishidakra kiterjedő korszerűsítési munkái, a ’70-es évek adatbanki fejlesztései, az „aszfalt szőnyegezés”, a ’80-as évek megfelelőségi felmérései, útérték számítása, az útadat-gazdálkodás alapjai, a technológiai fejlesztések… A felsoroltak indokolják és igénylik a széleskörben ismertté tételt, amit a korszak még élő képviselői számos adalékkal egészíthetnének ki.
A „150 éves a MAGYAR aszfaltúépítés” két kötetes kiadványához történt adatgyűjtés során rendkívül terjedelmes anyagot sikerült gyűjtenie, ami messze túlterjedt a témán és ma már az Úttörténeti Múzeum irattárának a része.
Az egykori gyűjteményvezető és egyetemi iskolatárs Tóth László által írt – az 1960-as évekig terjedő – „Magyarország közútjainak története” (UKIG, Budapest, 1995) tényfeltáró mű újabb korszakokat felölelő folytatása sürgető igény!
 |
 |
Budapest, 2025. február 19.
lejegyezte: dr. Szakos Pál
az Útügyi Lapok felelős szerkesztője