Kozma László emlékére
Tisztelt Olvasóink, kedves Kollégák!
Életének 90. évében, 2023. 02.27-én elhunyt Kozma László okleveles mérnök, a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium (KPM) Útosztályának 1970 – 1975 közti vezetője, az 1990-ben létrehozott Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG) első igazgatója.Szeretett Kollégánk, Barátunk a korszerű állami útüzemeltetés megteremtője, a 2024-ben 50 éves jubileumát ünneplő UTINFORM létrehozója, életútjáról 2023. 02. 31-én a Farkasréti Temetőben az egykori munkatárs – Molnár László Aurél és az Útosztály élén hivatali utód dr. Törőcsik Frigyes emlékeztek meg az alább közöltek szerint. dr. Szakos Pálfelelős szerkesztő
Búcsúzunk Kozma Lászlótól
A közúti szakmát nagy veszteség érte. Hosszú gyengélkedés közben még köszöntöttük 89. születésnapján, majd békésen, rövid kórházi kezelés után elaludt. Lászlót a szakmában mindenki Lacinak hívta, ezért én is így búcsúzom tőle. Laci az Uvaterv-ben kezdte mérnöki munkáját már a ’60-as évtizedben, majd a minisztériumi ágazati irányításba került. Egy nagy szakmai kudarc lezárásaként, 1970-ben, a minisztérium felső vezetése új szemléletű mérnökökre cserélte a közúti szakmai irányítást dr. Ábrahám Kálmán főosztályvezető vezetésével.
Ekkor került Laci az Útosztály élére. Szép szakmánk gyors felemelkedése ebben az évtizedben kezdődött. Nehéz évvel kezdte működését az új főosztály vezetése. 1970-ben a Tisza felső folyásánál nagy árvíz pusztította a közutakat is. A tél nagy fagykárokat, és a tavasz soha nem látott olvadási károkat okozott a közutakon. 6-8 ezer kilométeren sérültek meg a burkolatok, váltak járhatatlanná, vagy nehezen járhatóvá, köztük még első rendű főutak is.
Ezt az örökséget kapta Laci, hiszen az utak állapotának tragikus leromlása mellett rohamosan nőtt a közutak forgalma. A kisforgalmú vasutak megszüntetése után (1968) autóbuszra terelődtek az addig vasutat használók. Élénkült az idegenforgalom, nem csak a Balaton felé, hanem a nemzetközi személy- és áruszállítás területén is. A közlekedők jogos várakozással néztek a közutasok felé, hogy hogyan lesznek úrrá ezen az ellentmondásos helyzeten.
Nem csak a burkolatok állapotát kellett gyorsan javítani, hanem meg kellett teremteni az új közúti üzemeltetést is, amely addig csak nyomokban volt. Ehhez igényelte Laci a sok jól képzett kutató munkáját, akik a nemzetközi gyakorlatot is jól ismerték.
Az utat gondozók kis, fürge traktorral és oldalkocsis motorkerékpárral látták el feladatukat az egyre növekvő gépkocsi áradatban. A közlekedőknek új rendszerű tájékoztató táblákról kellett gondoskodni a teljes 30 ezer kilométeren, modern fényvisszaverős kivitelben, a megnövekedett sebességnek megfelelő nagyságú feliratokkal. A burkolatokat fényvisszaverő burkolatjelekkel kellett ellátni. Az utak szélét modern eszközökkel kellett jelezni, éjjel is látható módon. Egyszerre kellett nem csak a burkolatokon gyors javulást elérni, hanem az egyre türelmetlenebb közlekedők felé is szólni kellett.
Az utazók szakszerű tájékoztatására létrehozta Laci az Utinformot, amely korát megelőzve szerepelt a teljes országos tájékoztatásban. A nehezen karban tartott és felújított burkolatokat védeni kellett a túlsúlyos járművektől. A határátkelőhelyeken telepített, az ország egész területén mozgó tengelysúly mérlegelést is üzemeltetni kellett.
Az utak fenntartását és gondozását végző Közúti Igazgatóságokat mind személyi állományában, mind technikai felszereltségében fel kellett készíteni a megnövekedett társadalmi elvárások kielégítésére. A burkolatok fenntartása mellett az útkörnyezetet is gondozni kellett, melyhez speciális gépcsaládokra volt szükség. A téli hóeltakarítás és a síkosság mentesítés kiemelt feladatot jelentett. Eddig a mezőgazdaság által is használt traktorokkal és műtrágya szórókkal végezték ezeket a kényes, közlekedésbiztonságot szolgáló feladatokat. Gyorsan kellett az eszközöket a kornak megfelelő nyugati gépekre cserélni.
A legnagyobb feladatukat azonban a korábbi politikai irányításból még megmaradt munkásigazgatók cseréje jelentette. Egyúttal mind a 19 megyében létrejöttek az önálló Közúti Igazgatóságok. Az igazgatóságok helyszíni egységeit, az útmesterségeket is alkalmassá kellett tenni a megnövekedett feladatok ellátására. Üzemmérnökségek létrehozásával, mérnökök kinevezésével gyors átalakulás következett. Az Igazgatóságok központjában is jól képzett mérnököket kellett kinevezni, nem csak a fenntartás-üzemeltetés, hanem a fejlesztések, és különösen a közlekedésbiztonságot szolgáló forgalomtechnikai speciális feladatok ellátására is. A szerteágazó feladatokat tovább növelte, hogy ekkor még a közúti hatósági feladatokat is a Közúti Igazgatóságok látták el.
Laciról a szakmában első sorban az aszfaltozási program jut mindenkinek eszébe, most mégis a közutak üzemeltetésének megteremtéséről emlékeztem meg előbb, mert rendszerében, sokrétűségében és szerteágazó személyi és technikai feltételében meggyőződésem szerint máig ható, korszakos eredményt ért el ebben is.
A korábban alkalmazott útkorszerűsítéseket, bár szükség volt rájuk, el kellett hagyni, csak a már megkezdetteket lehetett befejezni. A burkolatok tömeges romlásának megállítására az aszfaltozási programot kellett beindítani és erőltetni. Korszakos döntés volt, erős, határozott vezetést kívánt a megvalósítása a korábbi gyakorlathoz ragaszkodó mérnöktársadalomban és gyakran a települések, városok vezetőinek igényével szemben is. Laci ezen is sikeresen dolgozott éveken keresztül.
Pár év alatt az úthálózat közel 40%-án biztosította a közlekedők számára az elvárható színvonalat. Ezekben az években a hazai aszfaltgyártás és beépítés aranykorát élte. Mostanában, amikor az autópályaépítési program folyt, sem gyártott és épített több aszfaltot a szakma, mint abban az időben.
Nem csak a mindennapi élet operatív irányításával kellett megbirkóznia Lacinak, hanem a jövőt szolgáló külföldi kapcsolatok ápolásában is szükség volt munkájára. A nemzetközi szakmai kapcsolatokban is hatékonyan működött, és bátran képviselte a hazai érdekeket. A nemzetközi úthálózatba új utakat vetetett föl, észak-déli és hazai idegenforgalmi irányokba. Döntésével hosszú évekre szóló programot kezdett el (például 86-os, 84-es főutak).
Emberfeletti kitartást és állhatatos vezetői magatartást kívánt ezeknek a feladatoknak a megvalósítása. Minden vezetői erényére szükség volt, nem csak az országos intézkedéseiben, a kivitelezőkkel és a közútfenntartókkal együttműködve, hanem a főosztályon, és különösen az osztályán.
Bátran építette föl az osztályát fiatal, jó képességű mérnökökkel. Minden munkatársának önállóságot biztosított, és bizalmat szavazott a munkájához, hogy sikerélményük birtokában közvetítsék a határozott vezetői elvárásait. Tisztelte, szerette a munkatársait és a területen az irányítottakat is. Közvetlen baráti stílusáért kedvelték, szerették. Ebben a munkájában segítette, hogy hívő ember volt, gyakorolta vallását. Gazdag lelki életét a komolyzene szeretetének ápolásával tartotta karban.
Amilyen gyorsan és váratlanul kellett az évtized elején megszervezni az új stílusú munkát, az útosztály életét, ugyanilyen gyorsan változtak az évtized közepén a külső és a belső körülmények. Új felső vezetők, egyre nehezülő gazdasági helyzet, nem kedvezett Laci korábban művelt sikeres vezetői stílusának. Nehéz is lett volna „a Forma-1 autóból” átülni a hegyi terepautóversenyzés kocsijába.
A változás körülményeit is sikeres vezetőként élte meg, a legkülönbözőbb területeken folytatva a munkáját. Külföldön, majd itthon kivitelezőként is sikeres volt.
A szíve visszahúzta az utak világába, és amikor jelentkezett, készséggel fogadták vissza. Új munkakörében ismét bizonyította rátermettségét és sokoldalúságát. Az autópályák világából az országos döntéselőkészítés felé vitte az útja ismét vezetői beosztásban. Laci nem tagadta meg önmagát, megcsillantva sokoldalúságát. Felújította és bővítette a szakma üdülőjét Balatonföldváron, a budapesti székházat is fejlesztette. A szakmai készsége mellett ezekben a feladatokban a gazdasági érzékét is kiélhette.
Az új társadalmi változások szelét hamar felismerve kezdeményezett a privatizációban, és a rábízott országos hatáskörű szervezet irányításában. A türelmetlen új vezetőkkel együttműködve is bizonyította vezetői készségét, emberségét és bölcsességét.
Laci teljes életet élt mint mérnök, mint vezető, és mint kolléga és barát. Mindenki tisztelte, és osztatlanul elismerte készségeit, emberségét. Jól végzett munka biztos tudatában pihenhet, és emlékezünk rá, akik még együtt megéltük a több, mint öt évtizeddel ezelőtti sikereit és az utolsó éveit is.
Isten Veled Laci, pihenj békében. A munkád eredményei, a szakmára gyakorolt hatásod, és az emberséged kisugárzása örökké velünk marad.
dr. Törőcsik Frigyes
Tisztelt búcsúzó közösség!
Családtagok, barátok, munkatársak!
Kozma Lászlótól búcsúzunk. Bár nehéz megszólalni, mégis szólni kell, mert vannak dolgok, amit el kell mondani. Tartozunk vele Lacinak.
Szakmai életútját Törőcsik Frigyes barátunk részletesen bemutatta. Nekem, aki több mint 50 évvel ezelőtt az ő kezdőcsapatában is részt vehettem, még egy kérdésre kell válaszolnom:
Ki volt Kozma László a szakmájának, hazájának, és ki volt Laci minekünk?
Az ő kora, a mi korunk bizonyos, hogy „történelmi kor” volt. Olyan gyors változásokat hozott, hogy már az öregek is alig emlékeznek rá, hogyan éltek fiatalon. Ezért összehasonlító fogódzókat kell keresni. Arra jutottam, Kozma László talán olyan mérnöke volt a maga korának, mint a 19. századnak Vásárhelyi Pál. Ráérzett egy éppen csak sarjadó fejlődési ívre, és kiszámítva annak pályaelemeit, elébe ment a feladatnak.
Ki kell ezt így mondanunk, mert később nagyon gyorsan szakadt ránk a fejlődés következő fejezete: a politikai változások, a digitalizáció és a globalizáció. Így az előző két-három évtizedről szinte el is feledkezünk. Pedig az beépül utódaink jövőjébe is.
Kozma László felmenőitől erőteljes reál-érzéket örökölt az anyagi szerkezetek és a gazdaság, a pénzügyek dolgaiban. De tőlük örökölte vallását és erkölcsét is. Rugalmasságát is, és a szakítási határok biztos érzékelését.
1956-ban, 23 éves végzős egyetemistaként társaival menetelt ő is a Bem tér felé, de mert politikai szereplésre sosem vágyott, némi szerencsével befejezhette tanulmányait. A magyar gépkocsiállomány akkor még alig érte el a 30 ezret, és útjaink kétharmada keskeny makadám volt. De már megjelentek a Trabantok, Škodák, és mindenki autóról álmodozott.
Mérnöki működését az UVATERV-nél kezdte, ám 1963-ban már a Közlekedési Minisztérium munkatársa, majd 35 évesen az Útosztály vezetője lett, pedig sosem volt párttag!
Akkor a készülődő „új mechanizmus” a korábbinál kevésbé merev, életszerűbb világot ígért. Lacinak szerencséje volt – főnökei is hajlottak a bigott módszerek észszerűsítésére. Ő ráadásul nyelvtudása révén Nyugaton, Franciaországban is körülnézhetett.
Gazdag tapasztalatokkal tért haza, s rögtön hozzálátott azok meghonosításához. Szinte felborította a magyar úthálózat megújításának korábbi elképzeléseit, de az eredmények őt igazolták.
Fiatal, kezdeményező munkatársakkal vette körül magát, s módszereiben is mellőzött minden korábbi merevséget. Mércéje a teljesítmény és a siker volt. Mint Széchenyi István, ő is tudta, hogy a korszerű társadalomnak és gazdaságnak jó közlekedésre, jó utakra van szüksége. Ehhez sok pénz kell, de a feladat pontos felmérése talán még fontosabb.
Új intézményekre, új iparágra, új fogalmakra volt szükség. Közúti igazgatóságok, útüzemeltetés, aszfalt- és hídelemgyárak, forgalomtechnikai eszközök, szakmai média.
Módszerei is újszerűek, kissé öntörvényűek voltak, ami a politikusokban természetesen megütközést keltett. Így amikor alig pár év után a tárca élére új vezetők kerültek, körülötte elfogyott a levegő. Az ország gyorsan romló gazdasági helyzete egyébként is lefékezte az utak modernizációját. A folyamat azonban, amire ráérzett, és a munka, amit megkezdett, nem állt le, csak lendülete és módszerei változtak. Ő akkor más keretek között, sőt pár évig Afrikában dolgozott, de amikor a 80-as évek közepén hazatért, újra bekapcsolódott a hazai autópályák és a közút-kezelő szervezet irányításába.
Neki tehát sokrétű és múlhatatlan érdeme van abban, hogy a mai Magyarországon a közúti közlekedés pályája a százszorosára nőtt forgalomban is kielégíti a motorizált, az autóhasználó társadalom igényeit. Abban, hogy ezen a hálózaton személyautók tömegével és negyven tonnás kamionokkal gyorsan és biztonságosan lehet közlekedni. És hogy a magyar ipar világszínvonalú beruházások fogadására képes.
Mi volt a módszere? Mi volt a titka?
Mindenek előtt jó műszaki ember volt. Hogy ismerte-e a legújabb mérnöki tudományokat? Tudta-e a számítások, a statika és kémia, a számítástechnika részleteit? Ki tudja? Ő sosem villogott ezzel. De magabiztosan érezte az anyagi folyamatok törvényeit. És érezte a világ mozgásának irányait, szükségleteit is. Nemcsak a holnapra figyelt, a távoli jövőre is. Sem a műszaki megoldásokban, sem a pénzügyekben nem engedte magát gúzsba kötni dogmák, szabályzatok által. Mindig azt kereste, mi mire jó, s mi a jövő, mi a cél. A szabály csak addig kötötte őt, amíg szolgálta ezt a célt. Ha nem, mindent megtett a korlátozás feloldására, ha kellett, megkerülésére. Ravasz és találékony volt. Csak erkölcse és felesége tartotta őt üdvös korlátok között.
A népszerűséghez mindez természetesen nem lett volna elég. Őt emberismerete és emberszeretete, hűsége, állandó figyelme segítette. Állandó készültségben volt beosztottjai, felettesei és tárgyaló-felei, sőt ellenfelei irányában is. Hosszan sorolhatnánk, miként taktikázott ki olyan fejlesztéseket, amelyek aztán városok, vagy egész kis régiók jövőjét fellendítették. Máskor miként segített kollégáknak, barátoknak álláshoz, lakáshoz jutni, döntő pozícióba alkalmas személyeket juttatni, sőt nyugatra szökött feleséget visszacsábítani. S ha szombat délután kiment családtagjainak sírjához, tucatnyi régi barátjáét, munkatársáét is felkereste.
Művelt ember volt, szerette a szépet. Zeneszeretete sok fáradt nap végén szerzett neki felfrissülést. Francia tudása pedig alkalmassá tette a diplomáciai szereplésre is, akár az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságánál, vagy nyugati óriás-vállalatok irodáiban. „Szalon-latinját” reverendás barátai is értékelték. Ide illik egy bájos franciaországi történet: Angers-ban zavarba hozta az ősi város polgármesterét is, mikor úgy mutatkozott be, hogy ő olyan országból érkezett, aminek Anjou királyai voltak. Összenéztek a jó francia urak, s zavartan kérdezték: talán Albániából?
A fiatalabb régi csapat ezért tartott ki mellette. S ő is kitartott régi barátai, kollégái mellett. A nyugdíjas közúti vezetők társaságának sok évig volt meghatározó tagja, és miközben az egykorú régi társak lassan elfogytak mellőle, a fiatalabbak, mint tanáruk körül a diákok, mellette maradtak. Öröm volt látni, hogy ez milyen jól esett neki. Nyolcvankilencedik születésnapját pár hete még vele ünnepeltük. Boldog volt azon az estén.
Istenhitét és hűségét eszméihez, barátaihoz mindvégig megőrizte.
Isten áldása kísérje utolsó útjára!
x – 0 – x
Végezetül egy közös barátunk búcsúzó sorait szeretném felolvasni.
Elmentél…
Úgy mentél el, hogy nem néztél vissza,
csak mentél, mentél, nézve az eget.
De hallottuk. halkan mondod, bízva:
Uram, irgalmazz nekem!
Csak mentél előre, mint aki tudja,
többé már soha nem tévedhet el.
És mondtad magadban, százszor is újra:
Uram, irgalmazz nekem!
Mentél, majd lassan felnéztél a Fényre,
amely hívott, hogy magához ölel.
S újra elmondtad magadban, kérve:
Uram, irgalmazz nekem!
Végül megálltál, mégis visszanéztél.
Sok-sok arcot láttál, mely utánad tekint.
És utoljára már csak egyet kértél:
Uram, irgalmazz nekik!
Aztán lassan eltűntél a Fényben.
Tudtuk, most már örökre jó neki.
Mégis bánattal nézünk utána, kérve:
Uram, irgalmazz neki!
(K.L. emlékére, 2023. március)
Molnár László Aurél