Ingyenreklám a WMA-nak

Talán sokunk figyelmét eddig elkerülte, hogy a hazai aszfalttechnológiai lehetőségek tárháza hazánkban is egy fontos új elemmel gazdagodott. A MAUT honlapon közzétett információk szerint ez év szeptemberétől két, alapvetően fontos útügyi műszaki előírásunk (UME), jelesül az

• e-UT 05.02.11 (ÚT 2-3.301-1:2010) Útépítési aszfaltkeverékek. Aszfaltbeton (AC). és az
• e-UT 06.03.21 (ÚT 2-3.302:2010) Út-pályaszerkezeti aszfaltrétegek. Építési feltételek és minőségi követelmények.

című UME is módosult. A változás nyomán hazánkban is alkalmazhatóvá váltak a mérsékelten meleg eljárással gyártott aszfaltkeverékek (Warm Mix Asphalt – WMA) és rögzítésre kerültek a WMA-k gyártási, szállítási és beépítési hőmérsékletei is. Ugyan az aktuális nemzetközi trendbe ez a változás jól illeszthető, azonban mind annak előkészítése, mind a bevezetésének módja, de még az előírás változás megszövegezése sincs híján olyan „magyaros” elemeknek, amelyek alkalmat adnak néhány outsider megjegyzés spontán megfogalmazására.

Mindenekelőtt érdemes megjegyezni, hogy fejlett műszaki kultúrájú országban szinte elfogadhatatlan az a mód, de talán még nálunk is szokatlan, hogy ilyen súlyú előírás változás nem a vonatkozó UME egy új kiadásában jelenik meg vagy legalábbis annak valamilyen átdolgozását követő módosításaként, hanem – helyesírási hibák korrigálása során megszokott és használt – „hibajavításként”. Nyilván van rá racionális válasz, azonban felelős útügyi adminisztráció esetén az csak magyarázat lehet, de nem mentség. Bár az elmúlt évtizedben a minőség-ellenőrzés és műszaki szabályozás területén bekövetkezett, azt felpuhító – a kivitelezők számára nyilván oly kedves – változásokhoz már hozzászokhattunk és azok sorába jól illeszkedő újabb esetről beszélhetünk, ezen változás előkészítése azonban ez esetben még elnagyoltabbnak tűnik. Ha ma tud is valamit a hazai szakma a mérsékelten meleg aszfaltokról, azt elsősorban a tematikus februári HAPA konferenciáról tudhatja, más tudományos igényességgel összeállított, elegendően informatív forrás előttem nem ismert. Nem zárható ki persze, hogy lezajlott néhány kerekasztal beszélgetés a témában, azonban ez nem vethető össze azzal a német / amerikai / skandináv / francia / stb. alapossággal, ami könyvtárnyi kutatásra támaszkodva vezette vagy fogja bevezetni a WMA-t a saját nemzeti szabályozásába. Persze mondhatjuk, hogy szemben a svájci gyakorlattal, ahol 1,5 millió eurót fordítanak a téma megismerésére (forrás: Aszfalt újság, 2013/1. szám), a szűkkörű magyar meetingek kávé és pogácsa költsége lényegesen kevesebb, így a költséghatékonyságunk – nemzetközi összehasonlításban – óriási, azonban a vállalt kockázat is hatalmas. Figyelembe véve, hogy néha már hagyományos aszfaltkeverékek „ortodox” szállítási és beépítési hőmérsékletei mellett is pezsgőt bonthatunk egy-egy útfelújítás tiszteletére, ha az képes túlélni a garanciális időszakot, érdekes modellkísérletnek lehetünk majd szemtanúi, hogy ilyen fokú előkészítés mellett hogy fog a tervezőktől a műszaki ellenőrökig ívelő szakmai közösségünk ezzel az új technológiával megbirkózni. Nem biztos, hogy ha a hazai – kétségkívül hosszabb és költségesebb – K+F és innováció helyét kiváltjuk olyan újonnan kialakulni látszó gyakorlattal, amely során külföldi konferenciákon felcsipegetett információk és brosúrák hazahozatalával és „megfelelő” bizottságokon történő gyors átfuttatását követő szabályozásba emelésével, akkor a technológiai fejlődésünk gránitszilárdságú alapját tesszük le.

A megszövegezett „hibajavításhoz” pedig csak két laikus megjegyzés. Az egyik nyelvészeti vonatkozású okoskodás.  A szakma nagy erőfeszítések árán leküzdve azon nyelvi akadályt, hogy hogyan is honosítsa meg a magyar szaknyelvben a Warm Mix Asphalt fogalmát, megalkotta a mérsékelten meleg aszfalt kifejezést. Ezen UME javítás azonban fontosnak tarja deklarálni, hogy a mérsékelten meleg aszfalt fogalom helyes angol visszafordítása – a Warm Mix Asphalt mellett – a Low Temperature Asphalt (LTA) kifejezés. Ne legyünk angolabbak az angoloknál. Elfogadva, hogy létezik ugyan egy ősi EAPA tanulmány és van néhány európai, nem angol anyanyelvű szerző által jegyzett cikk, amelyek még kvázi szinonimaként használták ezt a két angol kifejezést, azonban kár fokozni a nyelvi zűrzavart. Indokolatlan már csak azért is, mert – ismereteim szerint – sem az amerikai sem az ausztrál kollégák nem használják az LTA kifejezést, sőt nem is tekintik helyesnek a WMA megfelelőjeként történő használatát.

A másik felvetésem pusztán jogászkodás. A két UME új táblázataiban megjelennek megcsillagozott, zárójeles értékek, amelyek alkalmazhatóságára adott magyarázat, mind összesen annyi: „kivételes esetben”.  Ugyan vannak manapság olyan jogszabályaink, amelyeket már egy igényesebb összetételű római szenátus se szavazott volna meg, de ez az új kitétel az UME-ban első olvasatra unikálisnak tűnik. Két dolgot nem tudunk ugyanis: mi számít kivételes esetnek illetve vitás szituációban ki hivatott eldönteni, hogy adott helyzetben megvalósult-e a kivételes eset alkalmazhatóságának – jelen esetben nem ismert – feltételrendszere. Például az UME szerint adott WMA keverék szállítási hőmérséklete legalább 105 °C kell legyen, de „kivételes esetben lehet 80 °C”! Felmerül a kérdés, hogy miért nem lehetett a szabályozás ezen elemét is egyértelművé és áttekinthetővé tenni? Ha mondjuk a szállítójárművem véletlenül és nagyon ritkán – mondhatni kivételes esetben, csak hogy a szubjektív kifejezésekkel dobálózzunk – dugóba kerül és 90 °C-on tudom csak kiszállítani, akkor még beépíthetem? Nyilván nem ez volt a szabályalkotó szándéka, de az én olvasatomban ez is lehetne kivételes eset. Pusztán jogi szempontból még az is értelmezhetőbb lenne, ha mondjuk az került volna rögzítésre, hogy kivételes esetben egyenlő pl. „szombatonként”, mert akkor legalább minden előírás alkalmazó PONTOSAN tudja mire számíthat, azaz minden szombaton hidegebb aszfaltot kaphat, a keverőtelep pedig ezen jeles napon kicsit több fűtőolajat takaríthat meg. Sőt, egy viccesebb kedvű, de szabályozástechnikailag korrekt bizottság mondhatta volna a kivételes eset legyen „majd ha piros hó esik”, mivel ez is egy alkalmazható, definit megközelítés, hiszen – eltekintve nem várt ökológiai katasztrófák bekövetkeztétől – egyértelműsíti a szabályozó szándékát, hogy elvben igen, de valójában soha be nem következő feltételről van szó.

Közhely, de tény, hogy a műszaki szabályozásunkat könnyebb rendbe tenni, mint az úthálózatunkat. Ennek első lépése lehet, hogy ha régi problémákat lassan is oldjuk meg, de annak során ne okozzunk újakat. S bár a közvélemény útjaink állapotát jellemzően a kivitelező és a közutat valóban kezelő kollégák nyakába varja, azok állapota minden országban a mindenkori útügyi adminisztráció hosszú távú igényességének vagy igénytelenségének megjelenése is, hiszen végső során a műszaki szabályozás eszközeinek alkalmazása és azok alakítása az egyetlen olyan erős eszköz, amellyel érdemben lehet hatni azok állapotára.

Hegmanné Nemes Sára Államtitkár Asszonynak volt egy érdekes megállapítása a Mérnök Újság 8-9. számában közölt interjújában. ”Az autópályáknál -…- más volt a gond. Az építők már a sztrádák megvalósításakor kivették a maguk hasznát… ” Feltehetőleg a műszaki szabályozásunk azon fehér foltjai – és nem más – juthattak eszébe, amelyek révén ezen hasznok realizálhatók voltak és amelyek felszámolása segítségével ezen össztársadalmi szempontból kedvezőtlen jelenség, ha meg nem is szüntethető, de legalábbis mérsékelhető. E tekintetben kimondottan káros az a tendencia, ami a műszaki szabályozás bizonyos területein az utóbbi években kitapintható, amely során a visszahúzódó megrendelői oldal átadja a helyét a vállalkozók delegáltjainak. Ennek fényében talán érthető, hogy bizonyos – kivitelezők számára kellemes – technológiák miért terjednek olyan gyorsan a hazai gyakorlatban és bizonyos minőségbiztosítási elemek miért kerülnek olyan lassan bele a hazai szabályozásba. Ezen vélelem kicsit átgondoltabb kimutatása akár egy hozzászólás témája is lehetne, bár az ezzel való foglalatoskodás csak azok számára ajánlott, akinek nincs egzisztenciális vesztenivalójuk. Sajtóhírek szerint Államtitkár Asszony ugyan már nem foglalkozik olyan mértékben útépítési kérdésekkel, mint korábban, de innen nézve, ahol most ülök, teljesen úgy tűnik, hogy a pályákat azonban ugyanazok építik és valószínűleg ugyanúgy, mint eddig. Ehhez pedig a műszaki szabályozás továbbra is tökéletes támogatást nyújt.