A közlekedésépítési szakterület mérnöki és tudományos folyóirata. ISSN: 2064-0919
18. szám
11. évfolyam
2023. december
18
Cikkek 'méretezés' kulcsszóval

Aszfalt útpályaszerkezet alternatív méretezésének bemutatása és összehasonlítása az útügyi műszaki előírás szerintivel

Jelen cikk alapját a 2020-ban írt diplomamunkám adta, amelyben a jelenlegi Útügyi Műszaki Előírás által előírt aszfalt pályaszerkezet méretezést hasonlítom össze egy alternatív, analitikus elven felépített aszfalt pályaszerkezet méretezéssel. Egy adott tervezési környezetre vetítve alkalmaztam egyik, majd másik eljárást, majd az eredményeket összevetem. A WESLEA for Windows nevű szoftver segítségével a konkrét példában alkalmazott pályaszerkezet teher hatására bekövetkező feszültségeit és alakváltozásait határozom meg. A WESLEA egy mechanikus burkolatelemző program, amely kiszámítja a burkolat reakcióját az alkalmazott gumiabroncs terhelésekre. A burkolat reakcióját a feszültségek és a hozzá tartozó elmozdulásokkal határozza meg. Ezekből a reakciókból meg tudjuk becsülni a pályaszerkezet élettartamát.

Kiemelt fontosságú gyalogos létesítmények méretezésének újragondolása

A közterületi lépcsők és közúti vasúti peronok szoros kapcsolatban állnak egymással; talán nem vagy csak sokkal alacsonyabb szolgáltatási szintre méretezték e létesítményeket. Az útügyi műszaki előírások csak azt mondják ki, hogy az utasforgalmat figyelembe kell venni, és csak egy minimális méretet írnak elő peronok esetében. A jelzőlámpás átkelőnél sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy szabad jelzés ideje alatt a lassúbb gyalogosok nem érnek át, illetve érik el az átkelő 2/3-át. A mérési eredmények alapján új gyalogos áthaladási sebességet javasolok bevezetni a közbenső idők számításánál, amely a forgalombiztonság növekedésével jár. A közúti villamos peronok effektív szélességi méretét mérések és mikroszimuláció alapján javasolom meghatározni különböző szolgáltatási szint alapon.

Bejegyzések 'méretezés' kulcsszóval

Útpályaszerkezeti esettanulmányok: A szilárdságtani módszerek és a valóság

1. Bevezetés Szakmánk nem feltétlenül szereti az elméleti modelleket és a nagy képleteket, amik a modellek működését leírják. A nemszeretem állapot számos ok miatt lehetséges, az egyik, amivel találkoztam is, a bizalmatlanság, ami a működés valódiságát megkérdőjelezi. A viták eldöntésének legjobb módja az adott esetben kétes megbízhatóságúnak tekintett modell vizsgálatokon alapuló igazolása, ebben az írásban […]